• lélek
  • Szerencsés az, aki megleli a szerelmet

Szerencsés az, aki megleli a szerelmet

Szerencsés az, aki megleli a szerelmet

Biztos benned van még az első szerelmed emléke. Az az érzés semmihez sem hasonlítható. Az utána következő kapcsolatokban van, aki olyan szerencsés, hogy kincset talál, és megleli a szerelmet, ám ez nem mindenkivel történik meg. Hogy miért nem, azt valószínűleg nagyon nehezen lehet csak kideríteni. Lilla barátnőm futó kapcsolatokban éli az életét, pedig nagyon szeretné átélni újra a szerelmet. Együtt próbáltuk megfejteni, mi lehet a baj.

„Az a gond velem, hogy lélekben kicsit elengedtem a szerelem témát. Túl régóta várok rá, és valahogy elkönyveltem, hogy sosem fog velem újra megtörténni.” – mondja Lilla. „Képtelen vagyok lezárni azt a kapcsolatot, amelyben utoljára érintett meg a szerelem. Mindenkiben azt a pasit keresem, és persze minden egyes próbálkozásomban csalódnom kell. Az is tény, hogy akkora fájdalmat, amit akkor éltem át, amikor szakítottunk, nem szeretnék még egyszer átélni. Talán magam köré húztam egy falat, ami olyan vastag, hogy senki sem tud áthatolni rajta. A sebeimet nyalogatom, kicsit sajnálom is magam, de ez eddig nem is tudatosult bennem.”

Az, hogy valaki nem tud lezárni egy régen volt kapcsolatot, nagyon gyakori dolog. A fájdalom, amit egy szakítás okozhat sokszorosára nő akkor, ha szerelmet kell lezárni. Addig bizonyosan képtelen leszel új szerelmet érezni, amíg a régi egy kicsit is a lelkedben maradt. Ha nem tudod lezárni a múltat, az a potenciális jelölttel szemben sem teljesen fair, hiszen nem tudsz teljes valóddal a kapcsolatotokra koncentrálni, az érzéseid nem teljesen tisztázottak. Próbálj tudatosan tenni azért, hogy le tudd zárni az előző szerelmed.

„Fogalmam sincs, hogy önmagamtól mit szeretnék.” – folytatja Lilla. „Nem tudom, hogy milyen az a jövő, amelyben szívesen lennék. Nem tudom, hogy milyen is vagyok valójában, és így az is teljesen ködös, hogy mit tudnék nyújtani valaki másnak. Azzal sem vagyok tisztában, hogy nekem mik a vágyaim, hogy tudnám így valaki más vágyait beteljesíteni?”

Jó kérdés. Csak akkor tudsz valaki mással boldog lenni, ha te magad ismered és elfogadod saját magad. Ez egy hosszú út, amit azonban csak egyedül tudsz végigjárni. Neked kell feloldanod a saját gátjaidat, te tudod felismerni a hibáidat és csak te tudhatod, hogy mire vágysz, mit szeretnél igazán.

„Tudod, nehezemre esik élvezni a magányt. Szerelem nélkül pedig nagyon magányosnak, elhagyottnak érzem magam. Nem tudom, mihez kezdjek magammal, és a barátaim sem tudják ezt a furcsa űrt betölteni. Ezer éve voltam szerelmes, mégis folyton ez az érzés jár a fejemben, az emléke megtölti a szívem, és nem nagyon van hely másnak. Az eszem persze tudja, hogy ez nem tartható így sokáig, de nem tudok tenni ellene. Egyedül nem érzem jól magam, de csak a szerelem tehet egésszé, nem jó egy félmegoldás.”

A barátság és a flört, a laza kapcsolatok nem félmegoldások, ezt rosszul látod. Egy barát például sokszor sokkal többet tehet érted, mint egy szerelem. először is tisztáznod kell magadban, hogy nem vagy értéktelen, és a magány nagyon jó alkalom arra, hogy magaddal legyél. Ha túl gyorsan akarsz mindent, akkor előbb-utóbb csak abból fog állni az életed, hogy hajszolsz valamit, ami lehet, hogy már melletted van, csak nem figyeltél rá eléggé.

Ha pedig most azonnal nem állsz fel a kanapédról, hogy elmenj egyet bulizni, vagy a barátnőddel kávézni, akkor nem is akarod igazán a szerelmet. Mert az élet sajnos nem kopogtat be az ajtón, utána kell menni.

Tarjáni Rita

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT