Szeretet, idő és halál
Furcsa lehet a címet olvasni, tépelődtem is azon, hogy ezt adjam-e ennek az írásnak. Tegnap este láttam egy filmet. Váratlan szépség (Collateral beauty), Will Smith főszereplésével. A címben szereplő három fogalom hatja át az egészet. A vége után, azt hiszem, még vagy fél órát ültem szótlanul.
A filmet mindenkinek látni kell, nem is akarom most taglalni a tartalmát. Nem akarok filmkritikát sem megfogalmazni, hiszen nem vagyok kritikus. Mégis úgy érzem, nem mehetek el szó nélkül az utóbbi idők egyik legnagyobb és legkatartikusabb filmélménye mellett.
Észrevesszük-e valaha a váratlan szépséget? Kijut-e az életünkben a valódi, igaz szeretet megtapasztalása? Lesz-e elegendő időnk, hogy kimutassuk az érzéseinket másoknak? És ha az idő letelik, megadatik-e a szép és nyugodt halál?
Ez a három fogalom – szeretet, idő és halál – áthatja az életünket. Minden apróságot össze lehet foglalni e hármas részeként. De vajon eléggé figyelünk-e rájuk? Adunk-e magunknak és másoknak lehetőséget?
Úgy gondolom, nem. Nincs bennünk elég szeretet, pedig ott él mindenben: a napsütésben, a gyermekek nevetésében, a szerelmünk csókjában, a könnyben, amit szerettünk elutazásakor a reptéren vagy a pályaudvaron ejtünk, a várakozásban, amely megédesíti azt a bizonyos 9 hónapot, a születésben, a boldogságot kereső útban, egy ölelésben, egy veszekedésben, a kibékülésben, a féltésben, amit a másik iránt érzünk, és végül a halálban is. A búcsúzásban és az elköszönésben. De manapság valahogy nem engedjük, hogy a szeretet akadályok nélkül járjon át minket. Gátoljuk, karba tesszük a kezünket, nem engedjük közel magunkhoz a másikat, nem akarunk gyengének látszani. Elrejtőzünk mások elől, és sokszor önmagunk elől is. Bebújunk egy sötét szekrénybe, hogy inkább senki se találjon ránk, nehogy érzések törjenek felszínre. Csak éldegélünk szép csendben, miközben az idő elfut mellettünk, és viszi az életünket is.
Mire megy el az életünk, hova folyik el az időnk. Mindannyian kapunk belőle születésünkkor, és mire használjuk? Belegondoltál már, hogy mi az, amire elfecsérled az időd? Tartalmasan élsz? Minden percedet kihasználod arra, hogy hálás légy azért, amid van? Vagy csak befelé élsz, és kifelé mást mutatva pazarolod a drága időt? Adtál magadnak elég én-időt? És a párodra is elég időt szánsz? Hát a gyerekekre? „Az élet rövid!” és az „Élj a mának!” szlogenek rejtett jelentéseibe belegondoltál már? Az idő és a szeretet összekapcsolódik. Egységnyi időd van megtapasztalni az életet, ki kell használnod minden alkalmat a szeretetre, az intimitásra, érzéseid kimutatására. Az idő végtelen, de a te időd véges.
És a végén mi vár? Szeretettel áthatott, boldog vég, amikor azt mondhatjuk, hogy igen, boldog életet éltem, fantasztikus volt a földi létem, elmehetek, szerettem és szeretve voltam? Vagy halk, csendes elmúlás, amikor nem gondolunk senkire, mert magányosak vagyunk, és a lelkünk mélyén tudjuk, hogy mindig is azok voltunk?
A döntéseinket mi magunk hozzuk. Mi voksolunk a mellett, hogy engedjük-e vagy nem engedjük elhatalmasodni magunkon a szeretetet, hogy hogyan használjuk az időnket és hogyan érkezünk el a halálhoz. És azt már nem befolyásolhatjuk, csak az életünkre vannak hatással a döntéseink. A minél tartalmasabb, boldog élet a cél. A mi kezünkben van a sorsunk, mi alakítjuk, mi határozzuk meg, hogy elfecséreljük-e az időt vagy kihasználunk minden pillanatot.
Kovács-Hain Zsuzsa
