Szex vs. józan ész

Vannak helyzetek, amikor egyszerűen nem tehetsz mást, csak sodródsz az árral. Magával ragad egy gyönyörű szempár, egy test, ami nem ereszti a tekinteted, egy közös tánc, az illat, ami a bőröd alá férkőzik. Ám sajnos az álomból néha fel kell ébredni, és a józan eszedre hallgatni.

Szex vs. józan ész

Nagyon sok olyan történetet ismerünk, amikor valakinek nem volt elég akaratereje, józan esze, vagy lélekjelenléte ahhoz, hogy nemet mondjon egy ismeretlennek. A szex csodás dolog, de lehetnek következményei, amelyeket sokszor nem mérünk fel a pillanat hevében. Elkaphatsz nemi úton terjedő betegségeket, amelyek nagyon súlyosak is lehetnek, de a nem kívánt terhesség is minden ilyen alkalommal ott van a háttérben mint lehetséges következmény.

Megkérdeztünk 5 lányt, hogy nekik mikor kellett nemet mondaniuk, tudtak-e és ez mit jelentett számukra.

  1. Anita (20)

„Sajnos kerültem már olyan helyzetbe, hogy bármit megadtam volna azért, hogy az a férfi az enyém lehessen. Az egész estét együtt töltöttük, és persze eljött a pillanat, amikor a felsőm lekerült rólam, ahogy róla is az ing. Tovább is mentünk, már meztelenek voltunk, és éreztem, hogy nagyon akarom az egészet. Abban a pillanatban azonban, hogy majdnem megtörtént, mégis nemet mondtam. Nem tudom, ennek mi volt az oka, hiszen nagyon akartam, tényleg. Minden adott volt egy csodás szexhez, de mégis az eszemre hallgattam. Leálltunk, és elkezdtünk beszélgetni. Elmondtam, hogy nem éreztem úgy, hogy ennek most meg kell történnie. Egyetértett velem a legnagyobb megdöbbenésemre. Éreztem, hogy valami szikrázik köztünk. Azóta is együtt vagyunk, és egyikünk sem bánta meg, hogy vártunk még egy kicsit, mert az első alkalom tökéletes volt.”

  1. Dalma (24)

„Többször volt már egyéjszakás kalandom. Egyszer még valamit össze is szedtem, de ki tudta kezelni az orvosom. Nem igazán foglalkozom azzal, hogy mit kéne tennem. A pillanat hevében döntök. Mivel fogamzásgátlót szedek, azzal nem szoktam törődni, hogy terhes lehetek-e. A betegségem óta mindig van nálam egy-két óvszer, így, ha ilyen helyzetbe kerülök, nem kell félnem a nemi betegségektől sem. Imádok ismeretlenekkel szexelni, és mikor tegyem, ha nem most, amíg fiatal vagyok?”

  1. Anett (32)

„A házasságomat egy ilyen helyzetnek köszönhetem. Andrissal egy házibuliban találkoztunk, ahol kicsit sokat ittunk mindketten. Előtte nem ismertük egymást, viszont nagyon tetszettünk egymásnak. Azonnal éreztük a vibrálást kettőnk között. Elvonultunk egy üres szobába, és vadul csókolózni kezdtünk, vetkőztettük egymást. Az érdekes az, hogy Andris állt le, nem én kértem erre. Azt mondta, hogy nem illik ilyet csinálni egy ilyen csodálatos nővel, legalább tegyük majd józan állapotban. Annyira tetszett nekem a hozzáállása, hogy olyan boldogságot éreztem, mintha megtörtént volna a dolog. Másnap felhívott, találkoztunk, sokat beszélgettünk, és egymásba szerettünk. Ma már két gyerkőcünk is van.”

  1. Bea (19)

„Egyetlenegyszer futottam bele egy olyan helyzetbe, hogy nemet kellett mondanom. Az oka nagyon egyszerű volt: még nem írattam fel fogamzásgátlót, és megijedtem attól, hogy teherbe eshetek. A srácnál nem volt óvszer és nálam sem, így sajnos maradt a csókolózás, egy kis tapizás, de semmi több. Nem is bántam meg, hogy így történt, mert nem is tetszett annyira az a fiú. Később kiderült, hogy semmi közös nincs bennünk, így hosszú távra sem tudtam volna elképzelni vele.”

  1. Andi (22)

„Többször volt kapcsolatom olyan pasival, akit nem ismertem. Általában bárokban, szórakozóhelyeken szoktam ismerkedni, így volt már egyéjszakás kalandom, nem is egy. Egyszer azonban nagyon emlékezetes volt a dolog. Akkor tényleg a józan eszemre volt szükség. A srác állati jól nézett ki, minden egyben volt nála, és nagyon rám volt kattanva. Amikor elkezdtük a pettingelést, valami furcsát éreztem… Az egész pénisze tele volt apró kiütésekkel, azt hittem, elájulok. Azonnal kimenekültem a dologból, nem folytattam. Megmondtam neki, hogy jobban teszi, ha azonnal elmegy orvoshoz, és amíg nem rendeződik az egészsége, ne szedjen fel senkit, mert tovább adhatja a fertőzést.”

Ligeti Anna

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT