Te hazudtál már a szerelmednek?

Erre persze mindenki azonnal rávágja, hogy „Á, dehogy!” Pedig a hazugság minden párkapcsolatban jelen van, csak van, aki bevallja, van, aki nem. Megkérdeztük 6 olvasónkat, 3 férfit és 3 nőt, hogy ők hazudtak-e a szerelmüknek, és miben.

Anita (22)

„Az őszinteség számomra nagyon fontos. Nemcsak egy párkapcsolatban, hanem az élet minden területén. Amikor mégis hazudtam a páromnak, nem volt más választásom, őt akartam védeni ezzel. Az anyukája nagyon rosszul lett, mentőt kellett hívnom hozzá. A párom ekkor pont egy külföldi tanulmányúton volt, így amikor telefonált, nem mondtam meg neki, hogy mi van az anyukájával. Nem akartuk, hogy izgatottan vezessen haza. Természetesen később megmondtam az igazat, amikor már kiderült, hogy nincs nagy baj.”

Gergely (21)

„Szerintem, aki azt mondja, hogy nem hazudott soha a kedvesének, az nem mond igazat. Én is hazudtam már, jól meg is bántam. Egy buliban, kissé ittasan felszedtem egy másik lányt, miközben a barátnőm otthon volt. Nem volt szex a másik lánnyal, de csókolóztunk. Amikor a barátnőm rákérdezett, hogy ugye nem történt semmi említésre méltó a bulin, akkor bólogattam, hogy persze-persze, minden rendben volt. Nagyon rossz volt utána, nagyon megbántam, mert iszonyúan mardosott a lelkiismeret.”

Te hazudtál már a szerelmednek?

Daniella (30)

„Igen, hazudtam már, és sajnos szerintem még fogok is. Van, hogy az ember nem tudja máshogy csinálni. A pasim elvitt egy csodás helyre pihenni. Az egész út meglepi volt, így nem árultam el neki, hogy már jártam ott. Azt hiszem, ez a hazugság megbocsátható.”

Dominik (19)

„Nagy dologban nem hazudtam még senkinek. A szüleimnek sem, a barátnőmnek sem. Nem tartom jó dolognak, ha valaki hazudozik, az csak rossz irányba visz. Kisebb dologban már volt, hogy inkább elhallgattam az igazságot, de azt nem nevezném konkrét hazugságnak.”

Ági (25)

„Igen, egyszer hazudtam a barátomnak, amit nagyon, de nagyon bánok. Teherbe estem tőle, de nagyon féltem, hogy mit fog szólni, ezért nem mondtam el neki. Nem volt tervben egy gyerek, de becsúszott. Nem tudtuk volna eltartani. Egyedül döntöttem az abortuszról, egyedül mentem el, és egyedül csináltam végig az egészet. Amikor be kellett mennem, azt mondtam, a barátnőmnél alszom. Ezt a hazugságot egy életen át bánni fogom, mert amikor végül elmondtam neki mindent, akkor szakított velem.”

Patrik (20)

„Többször is hazudtam már. Mire lenne az jó, ha az aktuális csajom azon kattogna, hogy kivel csalom meg. Nem jobb a békesség? Én nem az a típus vagyok, aki kibírja egy lány mellett, mindig több vasat tartok a tűzben. Persze, egyik sem tudhat a másikról, ehhez pedig kicsit ügyeskednem kell, de megoldom.”

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást, vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    az alábbi felületen:

    Richter Gedeon Nyrt. mellékhatás bejelentés

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT