Továbblépni nehéz?

Egy kávézóban két barátnő. miről is beszélgethetnénk, mint életünk meghatározó alakjairól, a férfiakról.

Reni, a barátnőm igazi független személyiség, nem olyan földhözragadt, mint én. Sok kapcsolata volt már, ezért nagyon meglepett, amit mondott. Szinte számadásnak tűnt.

- Sokszor tekintek vissza a múltba. – mondta. Elmerengek azon, hogy mi lett volna, ha… mi lett volna, ha azzal a férfival maradok, akit Tihanyban, a levendulaszüreten ismertem meg, és egy csodás éjszakát töltöttünk együtt egy hotelben? Vagy azzal, aki majdnem elgázolt a belvárosban, miközben megpróbáltam kereket cserélni? Abból lett egy év együtt, egy kutya, és sok fájdalom. Talán lehetett volna a nagy Ő-m, ahogy még mások is. De miért nem döntöttem máshogy? Annyi a kérdés bennem.

Én még mindig döbbenten hallgattam a mindig vidám, felszabadult barátnőmet, amint az elszalasztott lehetőségeit siratja. Számomra ez teljesen új volt, hiszen mindig ő volt az, aki „rosszra” csábított, akinek volt már több egyéjszakás kalandja, és akiről azt hittem, valójában érzései sem nagyon vannak.

Elég furcsa volt szembesülni azzal, hogy mekkorát tévedtem, és Reninek nagy szüksége van a támogatásomra. Ő csak mondta tovább.

- Eszembe jut, hogy milyen életem lehetne, ha nem lépek tovább egy-egy pasi után, ha nem vagyok ilyen. Lehet, hogy már lenne gyerekem is.

Na, itt már végképp lefagytam. Reni – vagyis az általam ismert Reni – szerint a gyerek annak való, akinek van hozzá türelme. Neki nincs, ezért neki nem való gyerek. Mindig röhögött rajtam, ahogy a csajokkal próbálok logisztikázni, hogy eljussak bárhová. Neki persze könnyen ment mindig minden. Soha nem gondoltam volna, hogy vágyik gyerekre. Elkezdtem nagyon együttérezni, szinte sajnáltam. De ezt biztos utálná, ezért nem mondtam semmit, csak hallgattam tovább.

- Túl a harmincon már nem vagyok olyan hamvas, nem úgy mennek a dolgok a pasikkal, és van időm merengeni. Rájöttem, hogy baromira nem tűztem ki semmilyen életcélt, csak a karrieremmel kapcsolatban gondolkodtam előre. Pedig nincs fontosabb, mint egy szerető férj és egy-két gyerek. Azon is gondolkodom, hogy hogyan tudtam mindig ilyen könnyen továbblépni… érzéketlen vagyok? Vajon azok a pasik most hol vannak, hogyan élnek? Van feleségük? Biztosan. És én meg egyedül vagyok. Vérmes r…nc – ezt gondolom magamról. Boldogtalan vagyok, és ezt csak magamnak köszönhetem. De mit tehetek? Kellek még vajon valakinek? Jöhet még szembe a nagy Ő?

- Ne aggódj már! – szúrtam közbe. Most mondjam azt, hogy légy önmagad? Most önmagad vagy, legalábbis azt hiszem, hogy ez az igazi éned. Aki látja, hogy mi a célja. Ezt az énedet vedd elő mindig, és a vérmest hagyd hátra. Nem is állt jól, de hiába mondtam volna. Mindenesetre megdöbbentettél, hogy ilyen érzések dúlnak benned. Azt hittem, hogy te gondolkodás nélkül tudsz továbblépni, és később sem bánsz semmit.

Megittuk a kávét, és éreztük, hogy a beszélgetés kezd nagyon szenvelgőssé válni. Azt tanácsoltam neki, hogy maradjon ilyen, mint most itt, a kávézóban. Kíváncsi leszek, hogy ez meddig tart majd, de azt kívánom, hogy találja meg a célt, ami boldoggá teszi. Az elmúlt nagy Ő-kön kár keseregni, nyitottnak kell lenni a világ lehetőségeire, és meg kell ragadni, ami igazán értékes. Felállni és továbbmenni pedig csak akkor érdemes, ha az adott helyzet nem szolgál már bennünket. Ezt is csak úgy lehet megtenni, hogy ne sérüljön senki. És ez a legnehezebb!