• lélek
  • Aggódó, elutasító vagy nyugodt. Te milyen vagy egy kapcsolatban?

Aggódó, elutasító vagy nyugodt. Te milyen vagy egy kapcsolatban?

Aggódó, elutasító vagy nyugodt. Te milyen vagy egy kapcsolatban?

Hallottál már a kapcsolat-elméletről? Kutatások azt mutatják, hogy az alapján, hogy az emberek hogyan viselkednek egy kapcsolatban, három kategóriába sorolhatók.

1. Aggódó

Azok az emberek, akik ebbe a csoportba tartoznak, vágynak az intimitásra és a közelségre. Vágyják a kapcsolatot, de úgy vélik, hogy az törékeny és érzékeny, még a kisebb elmozdulások is, amelyek a partnerek közt történnek, kimozdíthatják az idillből. Egy kis hiba elég, mint például egy pillanatnyi elhanyagolás, sérülékennyé és bizonytalanná teszik. Az aggódó stílusú emberek általában nehezebben mondják és mutatják ki érzelmeiket, mert nem akarják, hogy valamilyen konfliktus alakuljon ki. E helyett, ha sértettek, inkább búslakodnak, vagy másokkal flörtölnek, hogy a párjukat féltékennyé tegyék. Ez a módszer nem megfelelő egy kommunikatív, stabil kapcsolat létrehozására.

2. Elutasító, kikerülő

A kikerülő típusú emberek viselkedését nehéz kiszámítani. Mélyen, belül vágynak az intimitásra, de gyakran úgy érzik, hogy elveszíthetik függetlenségüket. Kényelmetlenül érezhetik magukat, megfulladnak, ha túlzott érzelmekkel találják szemben magukat. Gyakran ez vezeti őket oda, hogy elutasítók legyenek.

Bár úgy tűnik, hogy az elutasítók örök szinglik, mégis szeretnének mély, romantikus kapcsolatot.

Ahhoz azonban, hogy megvédjék magukat a szívfájdalomtól, elnyomják ezeket az érzéseket, és távolságot kreálnak maguk és partnerük közé.  Az elutasító típusúak apró dolgoktól bosszúsak vagy akár dühösek is lehetnek. Például, ha a partnerüket „rászorulónak” látják, inkább úgy döntenek, hogy nem engedik magukhoz közel.

3. Nyugodt

Azok az emberek, akik ebbe a kategóriába tartoznak, megbízhatóak, kapcsolat-orientáltak, figyelembe veszik a partnerük igényeit. Ha esetleg nézeteltérések alakulnak ki, a nyugodt típusú emberek végig nyugodtak és kommunikatívak maradnak.  A helyett, hogy „elkennék” a konfliktusokat, készek foglalkozni a kapcsolati problémákkal, így egyre mélyebb lesz a párkapcsolat.

Nézzünk szembe a tényekkel, nem lehet mindenki a nyugodt kategóriában, ha nem oda tartozol, ne aggódj. Az élettapasztalatod csak nő, az önismereted mélyül (ami gyakran felér egy terápiával is). Mivel semmi sem mozdulatlan, minden változik, előfordulhat, hogy életed során alakul az is, hogy melyik kötődési csoportba tartozol.

Ligeti Anna

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

    Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT