Mit ér egy nő 40 felett?
Azt hiszem, a legutóbbi barátnős beszélgetésünk témája igen aktuális volt. Dorka megint panaszkodott, szokás szerint, hogy milyen rossz, hogy már közel vagyunk a negyvenhez, mindjárt nem kellünk senkinek. Anita viszont pont ellenkezőleg látja a dolgot, ő már negyvenhárom éves és sugárzik.
„Negyven éves korom előtt mindig kényszeredett voltam. Mindig találtam valakit, akinek meg akartam felelni, és ez a kényszer vezetett egyik kapcsolatomból a másikba. Most, negyvenhárom évesen, sokkal inkább nőnek érzem magam, mint valaha. Már nem érdekel az, hogy ki, mit gondol rólam, a testemről vagy bármiről, ami velem kapcsolatos. Igencsak nagy út volt ez, hogy megtanuljam, hogyan fogadjam el önmagam, és hogyan mondjak nemet, ha valaki valami olyasmit akar, amit én nem. Ez persze nemcsak a párkapcsolatra, társkeresésre vonatkozik, hanem minden másra is. Ez az út igazán a nőiességem megtalálása volt. Ez a kor volt számomra a vízválasztó, és három éve csodás az életem minden szempontból.
Igaz, hogy a külsőm sokat változott. Itt-ott ráncok vannak a testemen, és már a kilók is könnyebben szaladnak föl, mint le. De mégis… azt kell, hogy mondjam, sokkal jobban tapadnak rám a férfiak, még úgy is, hogy stabil párkapcsolatban élek. Nem zavarja őket. És ami a legjobb, egytől-egyig a kisugárzásomnak tulajdonítja a vonzerőmet. A test másodlagos.
Régebben a szexben számomra nem az én volt fontos, hanem mindig azon töprengtem közben, hogy vajon a partnerem mit gondol, mit érez, jó vagyok-e egyáltalán, jól csinálom-e. Szóval sosem tudtam magam átadni igazán az érzésnek. Háttérbe szorítottam önmagam, és ennek megfelelően csak amolyan orgazmus-féléket éreztem, sosem éltem át igazán azt az eget rengető gyönyört.
Ez a felismerés azért nagyon arcul ütött. Azt hittem, minden rendben a szexuális életemmel, mígnem egyszer találkoztam valakivel, aki egész másképp állt hozzám. Rájöttem, hogy egészen eddig nem is szeretkeztem igazán senkivel. Minden kapcsolatom eltörpült az új partnerem mellett. Töprengtem azon nagyon sokat, hogy mi lehetett annak az oka, hogy egyáltalán nem tudtam a szexet átérezni, és még csak nem is tudtam róla.
Mára teljesen világossá vált előttem, hogy valamilyen rossz beidegződés, előző rossz tapasztalatok vezettek oda, hogy az önbecsülésemet szinte teljes egészében elvesztettem. Csak futottam a vágyak után, amiket nem is tudtam (vagy nem mertem) megfogalmazni. Nem voltam tisztában önmagammal, fogalmam sem volt arról, hogy nekem hogy jó a szex. Csak csináltam, hogy a partneremnek egy rossz szava se lehessen rám. Ez a szemlélet negyven éves korom után változott meg gyökeresen. Rájöttem, hogy az én ugyanolyan fontos, mint a partner. A szex két emberről szól, akik tisztelik egymást, és ami talán még fontosabb, önmagukat is.
És jött a robbanás. Már nem akartam senkinek megfelelni, csakis önmagamnak. Az érdekelt, hogy én is megéljem a pillanat adta élményeket az ágyban, és azon kívül is. Elkezdtem magam nem kritikus, hanem elfogadó szemmel vizsgálni a tükörben, és elkezdett tetszeni, amit látok. Lehet, hogy kicsit már lazább a bőröm, nem olyan feszes a mellem, de ez mind nem érdekes, mert így szép. A ráncaim is szépek, nem takarom el őket. A párom szerint csodás nő vagyok, és ezt már én is elhiszem.
A negyven éves kor manapság mumus a nők szemében, de én biztatlak benneteket, hogy merjétek magatokat elfogadó szemmel is megvizsgálni, mert csodát láttok majd. És ha ti meglátjátok ezt a csodát, mások is felfedezik majd.”
Tarjáni Rita
