A Macsó, azaz életem egyik legnagyobb kalandja
A Kisfiúval történt szakításom lelkileg ugyan kissé megviselt, de hű maradtam az elhatározásomhoz: most teljesen más irányban nézelődöm, máshogy és más típusú társat keresek. Az életem fontos szakaszában találkoztam a Macsóval.
Kicsit sablonos elképzeléseim voltak arról, milyen is egy igazi nehézfiú. Azt gondoltam, motorral közlekedik és metált hallgat. Amikor találkoztam a Macsóval, még fogalmam sem volt, milyen nagy mértékben voltak bennem előítéletek.
Jóval idősebb volt nálam, ami már önmagában is újdonság volt számomra. Egy koncerten találkoztunk, ahova a barátnőimmel mentem, ő pedig a haverjaival. Mondanom sem kell, hogy egyikük sem volt az a tipikus motoros rosszfiú. Az én Macsóm azért került ebbe a kategóriába a fejemben, mert olyan nagybetűs férfival nem találkoztam talán azóta sem. Külsőleg olyan volt, mint Afrodité és Ricky Martin közös gyereke. Akarom mondani, maga volt, a tökély. A jóképű jelző csak silány leírása annak, ahogy kinézett. Utólag szégyellem is magam, mert nem bírtam levenni róla a szemem. Nagyon ciki, de így van, én szedtem fel, mert a sok bámulást már nem hagyhatta szó nélkül. Odajött hozzám egy pohár whiskyvel (nem sörrel, nem koktéllal!!!), és elkezdtünk beszélgetni. Kicsit később már a koncertet elhagyva sétáltunk a Stefánián.
Nagyon vonzott engem. Nemcsak a külseje volt 100%-os, hanem nagyon okos volt. Kevés az olyan férfi, akinél ennyire stimmel minden.
A macsó skatulya itt még természetesen nem volt számomra egyértelmű, egyszerűen csak tetszett. Nagyon. Nem soroltam sehova. Ez inkább a kapcsolatunk végével vált számomra biztossá, ő egy macsó.
Nem akarlak fárasztani a randizások részleteivel, lehet, hogy egyszer majd erről is születik egy írás. Most inkább az együttélésünk érdekes. Nem olyan hosszú idő – néhány hónap – együtt járás után odaköltöztem hozzá. A lakásomat pedig igyekeztem kiadni. Ezt ő javasolta, hiszen úgyis nála fogok lakni, minek fenntartani, ha hozhat pénzt is a konyhára. Természetesen belementem. Bár ne tettem volna.
Ahogy odaköltöztem, valami rövid időn belül megváltozott. Nem igazán éreztem azt, hogy figyelembe veszi a szavam, bevon a mindkettőnket érintő döntésekbe. Inkább olyan voltam, mint egy csinos kiegészítő, aki egyszer a konyhában, egyszer a kanapén, máskor a hálószobában teljesített szolgálatot. Mikor, mihez volt kedve őuraságának.
Egy olyan szabad egyéniség, amilyen én vagyok, egy idő után nehezen viseli, ha nem emberként és nem nőként tekintenek rá, hanem a berögződött női szerepeket kell játszania. A Macsó pedig azt szerette volna, ha van otthon valaki, aki kiszolgálja minden igényét, és csendben van, ha ő épp mással szeretné ezeket kielégíteni. Igen, számtalanszor megcsalt, és én számtalanszor bocsátottam meg neki. Tudom, hogy hiba volt, de egyszerűen szerettem, és besétáltam a csapdájába.
Dróton rángatott, még azt a pénzt is lenyúlta, amit a lakásom kiadásából kaptam. A fizetésem teljes összegét elkérte, nem vásárolhattam semmit a tudta nélkül. Kezdtem magam úgy érezni, mint egy börtönben, ahol még hülyének is néznek. Elkezdtem megtervezni a szakítást. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, és borzalmas veszekedésnek nézek elébe. De ezt álmomban sem gondoltam volna, ami következett.
Igyekeztem úgy időzíteni a mondandómat, hogy ne legyen rossz kedve. Ha nem volt hangulatban, akkor nem nagyon lehetett vele beszélgetni semmiről.
Egy szép napos vasárnap délelőttöt választottam. Rántottát csináltam reggelire, megettük, és utána megkérdeztem, tudna-e maradni még egy kicsit az asztalnál. Kikerekedtek a szemei, mert már hozzászokott, hogy vasárnap futni megy, amíg én összeszedem a lakást. Most nem ment. Elmondtam, hogy részemről vége. Nem akarok olyan kapcsolatban lenni, ami folyamatos kiszolgáltatottsággal jár. Elmondtam, hogy nagyon szerettem, sőt, imádtam őt, de nem kaptam cserébe semmit, és ez felőrölt engem.
Először nem értette, amit mondtam, mert visszakérdezett, amikor még egyszer elmondtam, hogy mit érzek, és azt, hogy el akarok menni, el akarok költözni, akkora pofont kaptam, hogy elvesztettem az egyensúlyom, és elestem. Ettől megijedhetett, mert azonnal ott termett mellettem, és felemelt a földről. Szó nélkül összepakoltam a legszükségesebb cuccaimat és hazamentem anyához. A többi cuccomért két barátomat küldtem el. A lakásomból kiköltöztek, én visszaköltöztem. Nyugodt voltam, hogy minden rendeződött. Az ütésért nem jelentettem fel. Úgy éreztem, nem akarnék bíróságra járkálni. De egy életre elég volt az olyan férfiakból, akik a férfiasságuk mögül nem látnak ki. Elhatároztam, hogy egy darabig biztosan nem pasizom.
Ligeti Anna
